"Be inspired, be purposeful, be unique, be SMART"
Egy vállalkozás az egyén szakmai kiteljesedésének egy mérföldköve. Egy olyan mérföldkő, ahol egy gyakorló szakember átlépve saját kereteit tudását és képességeit sokkal nagyobb társadalmi és gazdasági környezet számára teszi elérhető, partnerként segítve más szervezeteket kitűzött céljaik elérésében, vagy támogatni őket, ha a vállalati utat el kell hagyniuk.
Számos vállalatvezető oszt meg napjaink közösségi médiájában motivációs történeteket saját eredményeiről, mégis a vállalkozásunk folytonos - a körülmények gerjesztette kihívásokra adott válaszként történő - megújulását és szakmai motivációnkat egy bizonyos Alexander Richardson Grant életútja inspirálja. Alexander Grant 1924-ben, mint az egykori Ernst & Ernst (mai Ernst & Young) vezető könyvelője úgy döntött, hogy az akkoriban az ügyvédekhez hasonló zárt könyvviteli és könyvvizsgálói világ szakmai támogatását elérhetővé teszi kisebb és középvállalatok számára. Életútja során a vállalat folyamatosan fejlődött, örökségét tekintve pedig az elmúlt 100 évben a hatodik legnagyobb vállalatcsoportjává nőtte ki magát.
Vállalkozásunk hasonló elkötelezettséggel indult útjának 2013.09.15-én, szakemberi háttér ekkor már 14 éve a közgazdasági pálya aktív szereplői közé tartozott. Ma, közel 24 éves szakmai múlttal, 11 éves vállalkozói háttérrel, hasonlóan inspiráltan célunk, hogy a vállalatok, szolgáltatók körében eltöltött idő alatt megszerzett további tapasztalatokat, gyakorlatokat saját rendszerünkbe integrálva nyújtsunk minőségi szolgáltatást a bennünket körülvevő szervezeti környezet szereplőinek. A folyamatosan fejlődő digitális környezet nyújtotta előnyök, a digitális kommunikáció nyújtotta azonnali kapcsolattartási lehetőségeket figyelembe véve olyan online irodává változtunk, amely bár biztosítja igény esetén a személyes kapcsolatot, időt spórolva bárhol, bármikor és bárhonnan elérhető formában és kommunikációs csatornán minél hatékonyabb támogatást nyújtson a vállalati célok teljesülésében.
Ajtónk nyitott minden vállalat, vállalkozás számára, akik szeretnék a kitűzött céljaikat elérni, fejleszteni szeretnék vállalkozásukat, vagy csak egyszerűen a pénzügyi folyamataikat akarják biztos kezekben tudni, illetve naprakész tudással felvértezett szakemberek felelősségére bízni. Ne habozzon, keressen bennünket!
Smart Economics